| Bemutatkozás |
|
|
|
|
Intézményünk Budapest budai agglomerációjában, Pilisvörösváron, 18 km-re a fővárostól, a Budai - hegység és a Pilis ölelésében fekszik városunk szélén, a Pilisszántóra vezető úton, festői szépségű, hegyekre néző környezetben.
Az Otthon egy 6 hektáros területen épült fel, mely egy 4 szintes épületből és 25 sorházból áll. Az Otthon alapítója és tulajdonosa a Szent Erzsébet Otthon Társaság (Hamilton, Ontario), fenntartója a Jézus Szíve Társasága. Jogállása: önálló egyházi jogi személy. Az alapító döntése alapján alakítottuk ki a Sister Manhertz rendszert, amelynek lényege, hogy a gondozást elkezdjük már aktív nyugdíjas korban a Nyugdíjasházban, amikor még el tudja látni magát az idős ember de nem árt az odafigyelés betegség idején, és jólesik a társaság, a közös programok. Ha a lakó egészségi állapota megromlik, és nővéri segítségére szorul, gyakran kell orvost hívni, vagy ágyhoz kell hozni az ételt, ebben az esetben kerülhet a Gondozási Intézetbe, illetve ha egészségügyi szakápolásra van szüksége, akkor veheti igénybe Ápolási Intézetünk szolgáltatásait.
|









